Hivatalosan is elérhetővé válik a 35 éves Lisa forráskódja
Igazi számítástechnikai érdekességre számíthatunk 2018-ban. Egy számítógépmúzeumnak sikerült visszafejteni az 1983-as Apple-féle Lisa forráskódját. A régészeti leletet már az Apple ellenőrzi.
A kaliforniai Mountain View-ban található Computer History Museum szoftverkurátora (létezik ilyen?), Al Kossow december 24-én bejelentette, hogy sikeresen visszafejtették az 1983-ban kiadott Apple számítógép, a Lisa forráskódját. Ráadásul nemcsak az OS-ét, hanem az alkalmazásokét is, így gyakorlatilag teljes komplexitásában rendelkezésre áll majd az élmény. Egyedül a LisaWrite szövegszerkesztőben használt helyesírás-ellenőrző szótárával, az American Heritage-dzsel lehetnek gondok Kossow szerint.
Merthogy meg is osztják majd a nagyvilággal valamikor 2018-ban, előtte azonban még az Apple segítségét kérik, hogy vizsgálják felül a kódot. Bár kis ügyeskedéssel, hackeléssel emulátor segítségével valahogy eddig is meg lehetett barátkozni Lisával, a mostani eredmények azonban – már csak az Apple miatt is – sokkal hivatalosabb, tisztább megoldást jelentenek majd.
Ne felejtsük, egy 35 éves rendszerről van szó, ami még egy autónál is sok idő, nemhogy egy számítógépnél vagy operációs rendszernél. Egyszóval tényleg egy darabka számítástechnikai történelem kerül most újra felszínre. Már csak azért is, mert a Lisa egyike volt az első komputereknek, amelyek grafikus felhasználói felülettel (GUI) és egérrel is rendelkeztek.
Hogy el tudjuk képzelni, mennyire idegen dolog is volt ez akkor, nézzétek meg az alig 27 éves (!) Kevin Costnert a Lisa hivatalos reklámjában. Miután a történet szerint megható zenére hajnalban bemegy a munkahelyére a kutyájával, megfogja bal kézével a jobb-középre elhelyezett egeret, úgy hogy két ujjával hosszában átfogja, majd a harmadikkal kattintgat. Nem egy gémer technika, na.
Ami a gépet illeti, éppenséggel nem volt a legsikeresebb Apple-termékek egyike. Mindössze 100 000 darabot adtak el belőle két év alatt, amit feltehetően a 10 000 dolláros ár és a szűkebb célközönség (üzleti felhasználásra ajánlották) indokolt. Ez mai árfolyamom, átszámolva körülbelül 6 és fél millió Jó Magyar Forintnak felel meg. Még, hogy az iMac Pro drága…
Forrás: http://imagazin.hu/hivatalosan-elerhetove-valik-35-eves-lisa-forraskodja/