2019. okt 29.

Valami készül: megveszi a Google a Fitbitet?

írta: Tele a Tokom
Valami készül: megveszi a Google a Fitbitet?

image_18_2.jpeg

A Google ernyővállalata, az Alphabet állítólag ajánlatot tett a Fitbitnek a cég felvásárlására. Vannak, akik már a mögöttes szándékot is sejtik.

Mi másért áldozna akár dollármilliókat is a Google (jelen esetben a viselhető eszközöket készítő Fitbitre), ha nem azért, mert valamilyen nagy dobásra készül. Ez a nagy dobás a szakértők szerint az Apple Watch-csal, azaz az Apple okosórájával versengő termék lehet.

Mindez nem idegen a Google-től, hiszen már régebb óta hallani a Pixel Watch-ról (a cég okosórájáról), olyannyira, hogy állítólag 2016-ban már egészen közel volt a megjelenéshez, azonban az utolsó pillanatban, megbízhatatlan szinkronizálásra és a nem megfelelő kialakításra hivatkozva, leállították a projektet.

© 

Lehet, hogy most a Fitbittel folytatná a Google? A Reuters – önmagukat az ügy bizalmassága miatt megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva – azt írja, hogy valóban tett ajánlatot a Google, azonban nem tisztázott az összeg nagysága, és még megállapodás sem született.

Egyébként lehet, hogy a Fitbitnek is jól jönne az ajánlat, ugyanis jelenleg nincs a csúcson: az IDC szerint a cég tavaly 13,8 millió viselhető eszközt adott el, 10 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A viselhető eszközök piacán (amelybe természetesen nemcsak az okosórák és a fitnesz-karkötők, hanem a fülbe helyezhető eszközök is beletartoznak) a Fitbit jelenleg a harmadik, az Apple, illetve a Xiaomi mögött.

A fenti hír megjelenése után a Fitbit részvényei 27 százalékkal emelkedtek, így a cég piaci kapitalizációja jelenleg 1,4 milliárd dollár. Az Alphabet-részvények értéke kettő százalékkal nőtt. Az értesüléseket egyelőre sem az Alphabet, sem a Fitbit nem kommentálta.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20191029_google_alphabet_fitbit_veteli_ajanlat_felvasarlas

Szólj hozzá