2018. júl 10.

Ne csodálkozz, ha mostantól néha nem tölt majd az iPhone-od

írta: Tele a Tokom
Ne csodálkozz, ha mostantól néha nem tölt majd az iPhone-od

00_ne_csodalkozz_ha_mostantol_neha_nem_tolt_majd_az_iphoneod_cover-781x440.jpg

Az Apple ugyanis bekapcsolta azt a biztonsági funkciót, ami megakadályozza, hogy bizonyos titkosszolgálati eszközök hozzáférhessenek az iPhone-on tárolt adatokhoz. Ez pedig néha bekavarhat a mindennapi használatba is. Ha zavar, kikapcsolhatod.

Tegnap este az Apple kiadta az iOS 11.4.1-es frissítést, amely elsősorban kisebb hibajavításokat tartalmazott. Ezek mellett azonban megbújt egy új biztonsági funkció is, amely az iOS 12 bétáiban már megvolt, de most az aktuális rendszerbe is megérkezett.

A dologról korábban már írtunk, de röviden összefoglalva arról van szó, hogy – elsősorban az Egyesült Államokban – különböző nyomozóhatóságok egy speciális, körülbelül 8 millió forintos GrayKey box nevű eszközzel fel tudták törni az iPhone-okat, hozzáférve ezzel a készülék tartalmához. Mint tudjuk, az Apple nagyon nem pártolja az efféle trükközéseket, így egy egyszerű intézkedéssel lényegében ellehetetlenítette az eszköz használatát.

A GrayKey box ugyanis az USB csatlakozón keresztül brute force eljárással próbálkozott a töréssel. Az Apple mostantól nemes egyszerűséggel szoftveresen letiltja a készülék USB portján keresztül történő adatforgalmat, ha a készüléket több mint egy óráig nem oldották fel. A hálózati adapterről való töltést ez a korlátozás nem érinti, hiszen az nem igényel adatforgalmat.

A GrayKey box

Ellenben tapasztalataink szerint, ha laptopról próbálkozunk ugyanezzel, akkor az iPhone feloldásig nem hajlandó egy milliampernyi áramot se felvenni – gondolom mivel a gépet külső eszköznek érzékeli a rendszer. Szerencsére az Apple mérnökei gondoltak rá, hogy a felhasználók nem biztos, hogy örömmel fogadnák, ha a töltőre dobott készülékük egy százalékot se töltene; így egy máshol nem használt rezgéssel és egy felugró ablakkal szól a telefon, ha feloldásra szorul. Egyszóval nem fognak kellemetlen meglepetések érni.

Ha mégis feleslegesnek találnád az alapértelmezetten bekapcsolt óvintézkedést, akkor a Beállítások/ Touch ID (vagy Face ID) és jelkód menüjében kapcsold be a csúszkát az USB-kiegészítők pont mellett.

Forrás: iMagazin

Szólj hozzá