2019. okt 31.

Az Apple bevételeinek ötödét már a szolgáltatások adják

írta: Tele a Tokom
Az Apple bevételeinek ötödét már a szolgáltatások adják

appleq2_17-781x440_2.jpg

A telített piacokon hiába kezd gyengélkedni az iPhone-ok eladása, az Apple a szolgáltatásokkal bőven kompenzálja a kieső bevételeket. A hordható eszközök népszerűsége továbbra is töretlenül nő.

Az Apple vezetősége ezúttal is egy telefonos interjúval kommentálta a vállalat 2019 negyedik üzleti negyedévének jelentését, részletezve az egyes ágakat. Az eladott termékek száma ugyan nem ismert, de a kategóriák bevételei nyilvánosak. A lenti grafikonok egyes esetekben csak becslések, amit a sajtó számolt ki a meglévő adatokból.

A teljes bevétel 64 milliárd dollár volt, ami az előzőleg becsült sáv teteje, ami mellett 13,7 milliárd dollár profitot realizáltak, ami kevesebb mint a 2018-as szám. Összességében elégedettek lehetnek a befektetők, de nézzük a részleteket!

iPhone

A legnagyobb bevételi forrás továbbra is az Apple zászlóshajó terméke, az iPhone. Az iPhone 11 modellek állítólag nagyon népszerűek, főleg Kínában. Ennek ellenére a bevétel folyamatosan csökken. Az első három negyedévben 15%-ot esett vissza, most “csak” 9 %-ot az előző év hasonló időszakához képest. Az okostelefon piac megtelt, az eszközöket tovább használjuk, ez természetes folyamat. Az Apple-nek ezért találnia kellett egy új utat a vásárlók zsebébe, ami egyre tisztábban látszik, hogy a…

Szolgáltatások

Odáig juttottunk, hogy mostanra már ez a második legnagyobb bevételi szegmens, amiben még benne sincs az Apple TV+ és az Apple Arcade, amik csak a későbbiekben hoznak majd várhatóan nagy bevételt. Ráadásul ez a szektor nem ingadozik az év során, egyszerűen csak nő. Most éppen egy milliárd dollárral többet, mint egy negyedéve, és 18%-kal többet, mint tavaly ilyenkor.

Mac

Ha csak kicsivel is, de a Mac a harmadik legnagyobb szegmens. Ahol idén eddig csak a Mabook Prók és a MacBook Air ráncfelvarrása történt meg, hiszen a Mac Prók még nem kerültek a polcokra és a várt 16″-es MacBook Pro sem érkezett a héten.

Egyéb

Ez a kategória, amibe elrejtik a wearables-t, vagyis az AirPods és Apple Watch modelleket. No meg a Beats termékeket és a HomePodot is. 54%-ot ugrott a kategória az előző évhez képest, ami további bődületes szárnyalást jelent.

iPad

Cook elmondása szerint az iPad Prók remek számai és a széles paletta népszerűsége segítette, hogy az iPad eladások 17%-ot nőttek az előző évhez képest. Itt a termékpaletta most tényleg egészséges, azért egy iPad Pro frissítést mindig szívesen látunk. És van még tér bővülni, hiszen korábban ennél magasabbak voltak a kategória számai.

A jelentés után az AAPL részvények az előző napi 243,65 dolláros záróárhoz képest már 247,18-on nyitottak, ami megközelíti az eddigi 249 dolláros csúcsot.

Forrás: https://imagazin.hu/az-apple-beveteleinek-otodet-mar-a-szolgaltatasok-adjak/

Szólj hozzá