2019. sze 12.

Újra billió dollár felett az Apple értéke

írta: Tele a Tokom
Újra billió dollár felett az Apple értéke

A keddi Keynote egyik legnagyobb rajongója a tőzsde volt, ahol az Apple papírjait ismét feltolták a billió dolláros klubba.

Az AAPL (az Apple részvények rövidítése) piaci kapitalizációja (a részvények ára szorozva az összes részvénnyel) tavaly augusztusban érte el az ezer milliárd dolláros álomhatárt, elsőként a világtörténelem összes vállalata közül.

Azóta egyrészt a Microsoft is elérte (és meg is tartotta) ezt az értéket, a Google tulajdonos Alphabet és az Amazon közelíti, az Apple viszont egy brutális hullámvasutat produkált (nagyban köszönhetően Trump Kínával folytatott vámháborújának). A tavaly nyáron még 233,47 dolláron is jegyzettt papírt 2019 elejére egészen 142 dollárig ütötték le, azóta azonban folyamatosan kapaszkodik vissza.

Az AAPL részvényindex alakulása az elmúlt 5 évben

Ugyan a keddi iPhone 11 széria bemutatója az Apple rajongók számára nem hozott álleejtős újdonságokat, az apróbb frissítések és néhány olyan lépés, mint a legjobban fogyó iPhone XR utódja, az iPhone 11 árának leszállítása a befektetőket (és spekulánsokat) szemmel láthatóan meggyőzte: az árfolyam több, mint 4 százalékot erősödött a Keynote után.

Az AAPL részvényindex alakulása az elmúlt 5 napban

Mivel az Apple folyamatosan vásárolja vissza saját részvényeit, ezért egyre magasabb ár szükséges a billiós küszöbhöz: míg ez tavaly 207 dollár környékén jött össze, most 213 dollár környékén érte el a határt.

Kíváncsian várjuk, hogy az új készülékeket és a szolgátlatásokat olyan lelkesedéssel vásárolja majd a piac világszerte, ahogy azt a pénzügyi elemzők gondolják. Az biztos, hogy az iPhone 11 mellett pár korábbi modell leárazása kifejezetten jó ár-érték arányú készülékeket hoz, amiket természetesen veletek is meg fogunk osztani!

 

Forrás:https://imagazin.hu/ujra-trilliard-dollar-felett-az-apple-erteke/

Szólj hozzá