2017. nov 17.

Az iPhone X az egyik legnagyobb találmány 2017-ben – állítja a TIME magazin

írta: Tele a Tokom
Az iPhone X az egyik legnagyobb találmány 2017-ben – állítja a TIME magazin

Több száz találmányt vizsgál át minden évben a TIME magazin szerkesztősége, hogy azután kiválassza közülük a top 25-öt. Idén a jubileumi iPhone is a listára került.Több száz találmányt vizsgál át minden évben a TIME magazin szerkesztősége, hogy azutá

image_8_1.jpg

Nem meglepő, hogy a tech-világ egyik legizgalmasabb újdonsága, az iPhone X, azaz a jubileumi iPhone is felkerült a 2017 leginnovatívabb találmányait összegző TIME-listára. A szeptemberben bemutatott, majd november elejétől értékesített okostelefon ugyanis tele van ötletekkel, technológiai bravúrokkal. Éltől élig tart a kijelzője, nincs rajta Home gomb, új és forradalmi a fényképezőgép-technológiája, és az arcazonosításos kódolási lehetőség is megjelent rajta (némi gyerekbetegséggel fűszerezve).

image_9_1.jpg

A felhasználók egyértelműen visszaigazolták az Apple erőfeszítéseit, rég volt olyan okostelefon a piacon, amelyet ekkora lelkesedéssel fogadtak volna – csak győzze kielégíteni az Apple a felfokozott keresletet.

A TIME magazin listájára többek között olyan innovációk is felkerültek az iPhone X mellé, mint például a 3D nyomtatott Adidas-cipő, a DJI Spark, a Nintendo Switch, a kalóriaszegény jégkrém, a gyengén látók tájékozódását segítő eSight 3 szemüveg, az Ember cég okosbögréje, a Jibo robot, a Multi nevű liftrendszer, a Tesla Model 3, a Facebook továbbfejlesztett önálló virtuálisvalóság-szemüvege, az Oculus Go, sőt még a nagy nyári sláger, a fidget spinner, azaz az ujjpörgettyű is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a Tele a Tokom Facebook-oldalát.

 

Látogasson el a Webshop-ba!

 

Forrás: hvg.hu

Szólj hozzá

#usa #iphone #apple #iphonex #teleatokom #telefon #tok #mobil #telefonbolt #adatkábel #america