2019. okt 31.

Kevesebb iPhone fogyott, mégis ömlik a pénz az Apple-höz

írta: Tele a Tokom
Kevesebb iPhone fogyott, mégis ömlik a pénz az Apple-höz

image_19_2.jpeg

Az Apple három hónap alatt 64 milliárd dollárt szedett össze, mindezt úgy, hogy az iPhone-okból 3 milliárd dollárral kevesebb bevétele keletkezett a cégnek.

Az október vége nemcsak a Facebook számára jelenti az újabb negyedéves pénzügyi jelentés kiadását, hasonlóan tesz a többi cég is. Az Apple szintén szerda este tette közzé a legfrissebb számait, ami azt mutatja, igen jól sikerült három hónapon vannak túl Tim Cookék. Ha Zuckerbergék durranthatták a pezsgőt a Facebook teljesítménye miatt, akkor az Apple az egész pezsgőgyár kulcsát magához veheti.

A The Verge összefoglalója szerint a vállalat 64 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el az elmúlt három hónapban, ami

minden idők legjobb harmadik negyedéves eredménye lett.

(Az Apple sajátos pénzügyi stratégiája miatt a jelentés következetesen Q4-et említ, mivel az Apple nem naptári évben számolja a pénzügyi évet, náluk az első negyedév mindig az október-decemberi időszakra értendő.) A 64 milliárd dolláros eredmény 2 százalékos bővülést mutat az előző év azonos időszakához képest.

© 

Mindez azt mutatja, hogy az Apple stratégiája működik: bár az iPhone-ok eladása nem pörög annyira, mint korábban – de még mindig ez a legfőbb bevételi forrás –, a különböző szolgáltatások szépen hoznak a konyhára Cupertinóban.

A 64 milliárd dolláros bevétel több mint felét, 33,35 milliárd dollárt az eladott iPhone-okból szedte össze az Apple, ami azonban nagyjából 9-10 százalékos csökkenést mutat a korábbi 36,76 milliárd dollárhoz képest.

© 

A szolgáltatások viszont nagyon pörögnek: 12,5 milliárd dollár jött össze ezekből, ami az előző negyedéves 11,46 valamint az egy évvel korábbi 10,6 milliárd dollárhoz képest abszolút rekord. A bejelentés szerint jelenleg 450 millió felhasználó fizet valamilyen szolgáltatásért, míg egy évvel korábban ez a szám 330 millió volt. És az idén bejelentett Apple TV Plus még csak most indul.

© 

A Macből származó bevétel 5 százalékos eséssel 6,99 milliárd dollár lett, az iPadek (4,65 milliárd dollár) és a viselhető eszközök (6,52 milliárd dollár) viszont jelentős emelkedést mutattak.

Tim Cookék számításai szerint az idei karácsonyi szezon (amit ők már 2020 első negyedévének könyvelnek majd el) 85,5 és 89,5 milliárd dolláros bevételt hozhat majd nekik. 2019 első negyedéve (a 2018 október-decemberi időszak) 84,3 milliárd dollárt hozott nekik a konyhára.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20191031_apple_penzugyi_jelentes_2019q3

Szólj hozzá