Kipróbáltuk a B&O PLAY első, teljesen vezeték nélküli fülhallgatóját és nem okozott csalódást. Tesztünkben nemcsak arra kerestünk választ, hogy hogyan teljesít a mindennapokban a jövevény, hanem hogy mennyiben jobb vagy rosszabb a többi versenyzőhöz képest.

Még kis sem hűlt a Bragi Dash Pro dobozának helye az íróasztalomon, máris megérkezett hozzánk a B&O PLAY hasonló megoldása az E8 személyében. Mármint agybadugós kialakításában, na meg a totális vezeték nélküliségében hasonló, használati élményben jelentősen kellemesebb, de erről majd később. A lényeg, hogy ezzel máris három főre duzzadt azon fülhallgatók száma, melyek felszálltak erre az új, maximális hordozhatóságra és a kompakt méretre fókuszáló divathullámra, és amelyeket mi is teszteltünk (a már említetteken kívül ugye még az AirPods maradt ki a felsorolásból).

Ennyiből pedig már egy egész jó kis körképünk alakulhat ki a felhozatalból, az egyes termékeket össze tudjuk vetni egymással, és már el tudjuk őket helyezni egy skálán. Ebből az is következik, hogy bizonyos szempontból épp az E8 volt a legnehezebb helyzetben, hiszen eddigre már megszilárdult annyira a szívünk, hogy nem hatódunk meg magától a technológiától, elvárjuk a funkciók mellett a használhatóságot is mielőtt elismerő szavakkal illetnénk a terméket. Nézzük, mennyire sikerült megugrania az E8-nak ezt az egyre magasabbra kúszó lécet.

A doboz sok meglepetést nem tartogat azok számára akik láttak már Beós csomagolást. Szép, igényes, izgalmas, gusztán vannak tálalva a komponensek. Amelyek közül először a védő és töltőtokkal, valamint magukkal a fülesekkel találkozunk.

Ez utóbbiak szögletes, de mégis kerek ívekkel játszó formaterve nagyon emlékeztet a H5-re – csak ez esetben vezetékek nélkül ugyebár. Kézbe véve a darabokat meglepően könnyűnek találtattak, amiben sajnos az is szerepet játszik, hogy ezúttal jóval dominánsabb a műanyaghasználat, mint amit a többi terméknél tapasztaltunk. Persze érthető, a fém és az bőr ebben a szegmensben nem éppen ideális anyagválasztás, de valahogy ettől most nem esett le az állam rögtön.

Ugyanez vonatkozik a dobozkájára is, ami elvileg bőrborítást kapott, ami minden bizonnyal így is van, csak kár, hogy ez a tudat nem vigasztal akkor, ha tapintásra a műanyagérzés fog el. Félreértés ne essék, abszolút rendben van az összeszerelés és az anyagminőség is, egyszerűen csak a Beo szoktatott minket hozzá túlságosan is a jóhoz.

Ez a kis csalódás viszont hamar feledésbe merül, amint használatba vesszük a fülest. Miután túlestünk a klasszikus párosítási folyamaton (ami a W1 chiphez szokott lelkeknek kicsit fájdalmas lesz) sorra jönnek az áldások.

Ezek közül is számomra a legkiemelkedőbb a vezérlés volt. Mindkét oldal bevonható a játékba, könnyen meg lehet találni az érintőfelületet (amit egy alumínium gyűrű szegélyez a külső oldalakon), és nagyon intuitív, mindenre kiterjedő lehetőségeink vannak. Ha a jobb oldalra koppintunk és úgy tartjuk az ujjunk, akkor indul a hangosítás, ugyanez balon a halkítás. Két kopp számléptetés előre jobboldalt, kétkopp számléptetés hátra balon. És még sorolhatnánk. A lényeg, hogy ha egyszer elkezdtünk zenét hallgatni, gyakorlatilag mindent megoldhatunk a fülesen keresztül és ez nagyon kényelmes dolog.

A másik legnagyobb erénye az E8-nak, hogy nagyon szépen muzsikál. Mondanom sem kell, de a három tesztelt versenyző közül magasan ennek volt a legjobb hangja. Kicsit mélykiemeltebb a szokásos Beós hangképnél, de nem bántó módon. Na meg persze ott van örök barátunk, az alkalmazás, ahol ezúttal is kedvünkre alakíthatjuk a füles hangzását. A zenei élményt továbbá jelentősen segíti, hogy a passzív zajszűrés egész szépen megszűr minden zavaró tényezőt, egy percig sem éreztem hiányát az aktív megoldásnak.

Mindenki ott gyenge ahol erős – tartja a mondás, és igaz ez az E8-ra is. Mivel nagyon jól szuperál a zajszűrés, valahogy néha be kell tudni engedni a külvilágot is, annak érdekében, hogy ne kelljen ki-be rakosgatnunk a fülest ha valaki hozzánk szól. Erre tervezték a Transparency módot, ami egy külső mikrofon segítségével hozza át a külső hangokat a fülesen. Igen ám, csak ahogy a Braginál, úgy itt sem tökéletes a megoldás.

Két nagyságrenddel azért jobb a helyzet, de még így sem győzött meg a dolog, hogy rendszeresen használni is akarjam. Noha az alkalmazásban három különböző Transparency szint közül is választhatunk, akármelyik mellett is döntünk, visszhangos, kellemetlen lesz a végeredmény. Nem rabolta el a szívemet, na.

Az akkumulátorteljesítmény átlagos, egy teljes feltöltéssel 4 óra, mérsékelt hangerejű játékidőt nyerhetünk, a töltőként is funkcionáló tok pedig kétszer tudja újraéleszteni a füleseket.

Verdikt

A Beoplay E8 egy remek kis termék lett ismét a 92 éves prémium gyártótól. Szól mint a veszedelem, különleges a formaterv és a kezelésért díjat kéne osztani annak, aki kitalálta. A mérleg másik oldalán viszont ott van, hogy néha azért kikúszott a fülemből; a Transparency mód még egy kis finomhangolásra szorulna, és az anyaghasználat ezúttal érzetre nem azt az élményt adja, amit megszoktunk idáig a Beótól.

Az AirPods-szal összevetve azt tudom mondani, hogy az E8 inkább azoknak szól, akiknek fontos az egyediség, a hangzás és az intuitív használat. Az AirPods viszont a W1 chip miatt kétségtelenül hazai pályán játszik, ezzel pedig nehéz felvenni a versenyt. Az üzemidő, a hatótávolság és a párosítás terén is az Apple megoldása jobbnak bizonyult valamennyivel.

Bár a teszt elején még azt hittem, hogy az E8 egy AirPods Pro lesz – szebb kialakítással, több funkcióval és sokkal jobb hangzással, a végére kicsit megváltozott a véleményem. Mindkettő baromi jó termék és nem nagyon lehet megmondani, hogy melyik a jobb. Mindenkinek mások az igényei és eszerint kell meghozni a döntést. Ebben persze sokat segít, ha kipróbáljátok magatoknak, amit az iSTYLE üzleteiben meg is tehettek.

Forrás:http://imagazin.hu/beoplay-e8-teszt-hangzas-mindent-visz/