2018. már 19.

Gurman: saját, fejlettebb kijelzőn dolgozik az Apple

írta: Tele a Tokom
Gurman: saját, fejlettebb kijelzőn dolgozik az Apple

apple-iphone-x-781x440.jpg

Úgy tűnik, az Apple megelégelte, hogy minden évben riválisaira kell támaszkodnia kijelzőket illetően, így saját kézbe vették az irányítást. De nem ám valami mezei OLED-del kezdtek, hanem rögtön a kijelzőtechnológiák következő generációjával…

Legfrissebb jelentésében a Bloomberges Mark „megbízható Apple jós“ Gurman ismét felmelegítette a tavaly tavasszal felmerült témát, miszerint az Apple saját kijelzőgyártáson/tervezésen gondolkodik. Érdekes módon a korábbi hírt a Digi „egyáltalán nem megbízható Apple jós“ Times szállította, még fel is hívtuk rá a figyelmet, hogy fenntartásokkal kezelendő. Mit ad Isten, a tajvani hírforrás ezúttal mindenkit jócskán beelőzve trafált bele a dolgok közepébe, hiszen most Gurman is megerősítette a terveket, márpedig ő nem szokott csak úgy a levegőbe beszélni.

A részletekben azért vannak eltérések. A DigiTimes 10 hónapja még arról beszélt, hogy az Apple egy eldugott észak-tajvani üzemben kezd el kísérletezni kis mennyiségek gyártásával 2017 második felében. Ezzel szemben Gurman azt állítja, hogy egy titkos Santa Clara-i létesítményben folyik a fejlesztés, mindössze 15 perc autóútra az Apple Parktól.

microLED

Ebben az üzemben körülbelül 300 mérnök dolgozik a kijelzőtechnológiák következő generációján, az úgynevezett microLED-en, T159-es kódnéven. A csapat vezetője az ős-Apple-ös Lynn Youngs, aki már az első iPhone-ok és iPadek kijelzőjén is dolgozott, jelenleg pedig az Apple Watch-ok megjelenítőiért felel.

A közel 6 000 négyzetméteres gyártóépület – ami az első ilyen az Apple történetében – egy egyébként teljesen átlagos Santa Clara-i utcában található Kalifornia államban, mindössze 15 perc autóútra a cupertinói Apple Parktól, közel más nem jelölt Apple irodához. Ebben körülbelül 300 mérnök tervezi és gyártja a jövő termékeibe szánt microLEDeket. A létesítményben található még egy speciális terület, ahol a LED „termesztés“ bonyolult folyamata zajlik – mesélte Gurman.

Azért mielőtt nagyon belelkesednénk tegyük hozzá, hogy a jelentés szerint leghamarább is csak pár éven belül véglegesedik annyira a technológia, hogy az a felhasználókig eljutó termékekben is visszaköszönjön. Állítólag a napokban gyártották le az első teljesen működőképes darabot – hosszú még az út a tömeggyártásig. Gurman úgy véli, hogy az Apple Watch lesz majd az első alany, aki megkapja az új technológiát, ami méretbeli és mennyiségi okokból is érthető lépés lenne.

A termék az OLED esetében is pionír volt.

Végül álljon itt egy rövid kijelzőtechnológiai emlékeztető azoknak, akik elfelejtették, miért beszélünk a kijelzők következő generációjáról a microLED-et említve.

A LED és az OLED esetében is fényt kibocsátó diódáról van szó, annyi eltéréssel, hogy utóbbi esetében a fénykibocsátásért felelős réteg szerves (azaz organic) anyagból készül. A ma használatos OLED panelek általában az AMOLED (aktív mátrixos) technológiát alkalmazzák, ennek értelmében az egyes képpontokat egy vékony tranzisztor-film (TFT) kapcsolgatja ki-be. Ezzel a megoldással nagyobb felbontás és kijelzőméret érhető el.

A technológia egyik legnagyobb előnye, hogy nem igényel háttérvilágítást. Ezért olyan szép ezeknek a kijelzőknek a feketéje, és emiatt olyan jó kontrasztos a képük, hiszen ezeken a pontokon gyakorlatilag nem világít semmi. Ez pedig azzal is jár, hogy az OLED kijelzők jóval energiatakarékosabbak társaiknál a sötét színeket illetően. A másik fontos előny, hogy a panel alapját képező szerves vegyületréteget nagyon sokféle hordozóra fel lehet vinni. Akár még hajlékonyra is.

Ez mind szép és jó, de van még egy ennél is jobb technológia, ez az a bizonyos microLED (vagy mLED, esetleg µLED). Az elnevezés elég transzparens: lényegében mikro méretű LED-ekről van szó. A mikroszkópikus méretnek köszönhetően az ilyen kijelzőknek minden egyes pixele egy tömb ilyen microLED-ből áll. A fejlettebb technológia következtében sokkal fényesebb és energiatakarékosabb képernyők gyártására van így lehetőség, mint az OLED esetében.

Minden okunk megvan tehát a lelkesedésre – és nem csak nekünk. Az Apple egészen biztosan nagyon várja már a helyzetet, hogy ne a Samsunghoz, az LG-hez vagy más riválishoz kelljen fordulniuk, ha teszem azt, kávamenetes OLED megjelenítőt szeretnének belepakolni a következő nagy dobásba…

Forrás: iMagazin

Szólj hozzá