2018. ápr 06.

Hivatalos: 2019-ben jön az új Mac Pro

írta: Tele a Tokom
Hivatalos: 2019-ben jön az új Mac Pro

00_hivatalos_2019ben_jon_az_uj_mac_pro_cover-781x440.jpg

A TechCrunch kérdezett, az Apple válaszolt. Az új Mac Prót készítő csapat a teljes transzparencia jegyében minden kérdést helyretett a tavaly beígért új, mostmár tényleg professzionális Mac Próval kapcsolatban. Ilyet is ritkán látni az Apple-től…

Szinte napra pontosan egy éve számolhattunk be róla, hogy 686 napnyi hosszú csend után az Apple végre valahára frissítette a legfelsőbb kategóriába célzott Mac Prót. Nem történetek nagy változtatások, minden maradt a régiben pár apróbb ráncfelvarrást leszámítva. Az alapmodellbe 4 magos helyett 6 magos Intel Xeon CPU került, és a eddigi dual AMD FirePro D300-as videókártya helyére D500-as. Egy árkategóriával feljebb lépve pedig a 6 magos alapmodellt a 8 magos váltotta, a D500-as GPU-t pedig egy D700-as.

Mac Pro felülnézetből

De nem is ez az apró frissítés volt akkor a leglényegesebb bejelentés. Az Apple sutba vágva minden megszokott titkolózással, rejtélyekkel, misztikummal övezett stratégiáját és helyette az őszinteséget választotta. Behívtak magukhoz 5 erre érdemes újságírót, bűnbánást tartottak, majd elkezdtek mesélni a jövőbeli tervekről. Világosan, transzparensen, érthetően, egyenes. Ilyenek hangoztak el Craig Federighi szájából:

A jelenlegi Mac Pro, ahogy azt néhány alkalommal már korábban is említettük, korlátozta a képességeinket, hogy rendszeresen frissíthessük azt. Ezért sajnáljuk, ha csalódást okoztunk azoknak a felhasználóinknak, akik ezt szerették volna látni. Megkértük a csapatot, hogy tervezzenek valami egészen újat azoknak a vásárlóinknak, akik több bővíthetőséget és frissíthetőséget várnak.

Phil Schiller is bevette az igazságszérumot:

Teljes mértékben újragondoljuk a Mac Prót. Dolgozunk rajta, az egyik csapatunk épp ezen munkálkodik; úgy tervezzük kialakítani, hogy rendszeresen frissíteni tudjuk, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a lehető legjobb high-end asztali rendszert alkossuk meg az arra igényt tartó felhasználóinknak.

Kijelző is készül a Mac Pro modularitásának részeként. Idén semmit nem fogtok ebből látni, de folyamatosan dolgozunk az ügyön. Úgy gondoljuk, hogy kifejezetten fontos valami nagyszerűt készítenünk a pro felhasználóinknak, akik moduláris Mac Pro rendszert szeretnének használni, és ez több időt vesz igénybe annál, minthogy még idén elkészüljünk vele.

Koncepciókép.

Tim Cook ködösítésein és semmitmondásain szocializált olvasóinknak szinte már sokkoló is lehet ez a nyílt attitűd. Mindenesetre mi, és a visszajelzések alapján világszerte szinte mindenki nagyon értékeltük ezt a hozzáállást. Persze ezek még csak nagy szavak, majd hiszem ha látom. A kérdés már csak az így egy év után, hogy mikor lesz az? Matthew Panzarino, a TechCrunch újságírója gondolt egyet, és ha már egyszer ennyire őszinte volt az Apple a Mac Próval kapcsolatban, újra meghívatta magát a főhadiszállásra, hogy érdeklődjön a termékről.

Ami már tényleg egészen meglepő, hogy az Apple őszinteségi rohama továbbra is kitart, és készséggel válaszoltak a kérdésekre. A fogadóbizottságban ott volt John Ternus hardverfejlesztésért felelős alelnök, Tom Boger a Mac-es marketingrészleg vezetője, Jud Coplan a videós alkalmazások termékmarketingjének vezetője és végül, de nem utolsó sorban Xander Soren a zenei alkalmazások termékmarketingjéért felelős vezető.

Az már a beszélgetés elején tisztázódott, hogy idén nem lesz Mac Pro.

Szeretnénk átláthatóak lenni és nyíltan kommunikálni a professzionális felhasználókból álló közösségünkkel, így szeretnénk ha tudnák: a Mac Pro egy 2019-es termék. Nem olyasmi, amit erre az évre szánunk – mondta Tom Boger.

Koncepciókép.

Abba is engedtek egy kis betekintést, hogy épp hol tart most a folyamat. Mint kiderült, a tavalyi bejelentés után Ternus vezetésével megalakult az úgynevezett Pro Workflow Team, ami csak és kizárólag a professzionális felhasználás tökéletesítésén dolgozik. Mi több, valódi, díjnyertes művészeket és technikai szakembereket is felvettek annak érdekében, hogy jobban megérthessék az alkotói folyamataikat.

Leültetik őket valós projektek, és természetesen a készülőben lévő gépek elé, majd megfigyelik, hogy hol, mikor, mi okoz problémát a felhasználói oldalon, min lehetne még tökéletesíteni. Ez pedig egy olyan hozzáállás az Apple részéről, amire egyrészt nagyon szükség van; másrészt érthetetlen, hogy miért nem használják minden részlegen. Mindenesetre az irány jó:

A sima, hétköznapi Mac hardver és szoftver fejlesztésétől eljutottunk oda, hogy mostmár teljes workflow-t fejlesztünk. Ehhez A-tól Z-ig mélyen meg kell értenünk a folyamat minden egyes állomását, feltárni, hol van a szűk keresztmetszet, és hogy hol tudnánk optimalizálni.

Mac Pro, a munka hőse

Természetesen azért annyira nem ment el az eszük, hogy olyan részletekbe is betekintést engedjenek, mint a készülő termék formaterve, vagy belső komponensei, de már így is tudjuk a lényeget: moduláris lesz, és újra lesz hozzá Apple monitor. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a baj a mostani „kuka“ Mac Próval, mire fel ez a nagy moduláris hype. Röviden összefoglalva a mostani modell koncepciója alapjaiba véve hibás, muszáj radikálisan újratervezni.

A Mac Pro papíron úgy lett volna bővíthető, korszerűsíthető, hogy külső Thunderboltos eszközöket, perifériákat köthettek volna hozzá a felhasználók. Ebből, mint tudjuk, nem lett semmi igazából. Emellett ott van még az egyik főkomponens, a videókártya. Akkoriban az Apple úgy hitte, az lesz a jövő, hogy 2 kisebb teljesítményű videókártya van egy-egy erőgépben, majd amikor igazán kell a vas, akkor ezek párhuzamosan, egymással együttműködve hozzák majd a szükségek teljesítményt. Az ipar viszont más irányba ment: egy nagy GPU lát el minden feladatot.

És akkor a tökéletes dizájn hátulütőjéről még nem is beszéltünk. Egyrészt egy ilyen szorosan összerakott gépben nagyon nehéz cserélgetni az alkatrészeket. Másrészt, ahogy Craig Federighi is elismerte: hőgazdálkodási szempontból nem a legelőnyösebb a “trashcan” kialakítás. Jöhet tehát az újratervezés, a moduláris dizájn és a korszerű hardver. Na meg egy megújult stratégiai is a professzionális termékvonalon…

Forrás: iMagazin

Szólj hozzá