Új AirPods tokról pletykált az iOS 12 béta
Már megint nem bírta tartani száját a friss béta, és több várható érdekességről is súgott egy kicsit. Új AirPods töltőtok, Dual SIM-es iPhone és HomePod telefonálás egy helyen.
Nyilvánvalóan az Apple úgy készíti legfrissebb operációs rendszerét, hogy már szem előtt tartja az ugyan még be nem mutatott, de hamarosan debütáló új készülékeket, termékeket is, hiszen ezek már mind ezzel az új rendszer mutatkoznak majd be valamikor ősszel.
Tekintve, hogy a legfrissebb iOS-t már nyár elején bemutatják, illetve ezzel párhuzamosan elindítják a bétaprogramot is, van egy párhónapos időablakunk, amikor a készülő rendszert fürkészve jó eséllyel találhatunk nyomokat az új termékekre vonatkozóan. Nincs az másként idén se, a legfrissebb, tegnap este érkezett iOS 12 béta például rögtön több érdekességet is felsejtetett.
Új AirPods töltőtok
Korábban már volt pletyka, most viszont az iOS is megerősítette: hamarosan jöhet az új AirPods töltőtok. Ha figyelmesebben megnézitek a fentebbi képet, észrevehettek valami szokatlant. Nem látjátok? Na és közelebbről?
Igen, az ott bizony egy – feltehetően töltöttséget jelző – indikátor LED. Pont olyan, mint ami eddig bent figyelt a fülespár két tagja közt, csak most ugyebár kint van. Lenne értelme a dolognak, hiszen így nem kéne felnyitni a tokot, hogy megnézzük, hogyan áll a töltés – bár olyan gyorsan tölt az AirPods, hogy ezt elég egyszerű LED nélkül is megmondani: ha 10 percnél régebb óta van a tokban, akkor biztosan 80% fölött jár már, mégha 0%-on tetted is be.
Lényeg a lényeg, jön az új verzió, ami kis szerencsével a vezetél nélküli töltést is támogatja majd – feltéve, hogy valaha kiadják majd a rég beígért AirPower töltőt. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha szeptemberre, az iPhone bemutatóra várjuk az érkezést.
Dual SIM iPhone
Erről már volt szó korábban pletyka szinten, most nagyon úgy néz ki, hogy hivatalos helyről is megerősítést nyert a dolog. Az iOS 12 legfrissebb bétájában tetten érhető szoftveres előkészületeket legalábbis nehéz másként értelmezni. A kód bizonyos soraiban ilyen mondatok tűntek fel:
second SIM status; second SIM tray status
Mi másért lenne szó második SIM tálcáról és státuszról, ha nem azért, mert lesz második SIM. A kérdés már csak, hogy mikor, melyik modellben és milyen piacokon. Gondolom ez is kiderül majd szeptemberben…
Telefonálás HomePoddal
Noha HomePod hiányában ez a legkevésbé érdekes újdonság számunkra, a teljesség kedvéért azért ne menjünk el mellette. Az Apple okoshangszóróján idáig nem lehetett közvetlenül hívást indítani és fogadni, csak az iPhone-t „kihangosítani“. A következő félmondatból ítélve úgy tűnik, hamarosan erre is lesz mód:
…add reminders, create notes, make phone calls, and more
Ezek volt a legfrissebb iOS 12 béta titkai, kíváncsian várjuk, mi derül még ki szeptemberig. Talán idén egy fokkal ügyesebbek lesznek a gigaspoilerek elrejtésében, mint tavaly…
Forrás: iMagazin