2019. júl 12.

2020-ban jöhet a notch nélküli iPhone

írta: Tele a Tokom
2020-ban jöhet a notch nélküli iPhone

Az utóbbi években a mobil piac egyik legnagyobb álma a teljes képernyős telefon lett. A legújabb értesülések szerint akár már 2020-ban jöhet a notch mentes iPhone, ami valóban igazán nagy fordulópont lenne az egész iparágban. Több forrásból is csepegtek az infók, nézzük meg, miket is jósolnak!

A notchot lehet szeretni vagy utálni, de tény, hogy jelenleg ez a legjobb megoldás a minél nagyobb kijelző/előlap arány eléréséhez. 2017-ben az iPhone X-ben debütált, és olyannyira bevált, hogy a gyártók nagy része le is másolta, vagy éppen valamilyen más alternatíván kezdett el dolgozni, több-kevesebb sikerrel. Láthattunk már konkrét próbálkozásokat a teljes kijelzős telefonra, de általában nem jártak túl nagy sikerrel.

Ennek fényében igazán meglepő a hír, hogy az Apple már az elkövetkezendő egy-két évben végleg elhagyhatja a notchot. Több hasonló pletyka is párhuzamosan felütötte a fejét, Ming-Chi Kuo – kevésbé optimista módon – például azt nyilatkozta az ügyben, hogy 2020-ban az Apple csökkentheti a szelfikamera lencséjétnek méretét annak érdekében, hogy a notch vékonyabb lehessen. Nos, ez még akár reális jóslatnak tűnhet.

Voltak, akik persze továbbvitték a gondolatot. A ChinaTimes oldalán is arról cikkeztek, hogy az Apple a teljes képernyős megoldáson dolgozik, ami nyilván felvet néhány kérdést. Példának okáért azt, hogy ha nincs notch, akkor hogyan lesz Face ID? A pletyka szerint sehogy, helyette az egyik iPhone modell a megjelenítőjének teljes részén érzékelni képes kijelző alatti ujjlenyomat-olvasóval nyújt majd lehetőséget az azonosításra, ráadásul mindezt már 2020-ra taksálják. Az ötlet már ismerős lehet az egy héttel ezelőtti cikkünkből, melyben felmerült, hogy az árérzékeny kínai piacon egy olcsósított iPhone variáns is megjelenhet.

A cikk már-már hihetetlen módon mégtovább boncolgatja a témát, és 2021-re már mindhárom iPhonera kiterjeszti a teljes kijelzős Touch ID ötletét, ezzel megteremtve a notch nélküli termékpalettát. A jelentés szerint az Apple ezt a fejlesztést saját maga eszközölné, nem vonna be külső fejlesztőt a projektbe. Összegezzük tehát, hogy ezek pletykák milyen forgatókönyvet is vázolnak:

  • 2019: Mindhárom iPhone modell Face ID-val rendelkezik, a notch is változatlan.
  • 2020: Két iPhone modellnél marad a Face ID és vékonyodik a szenzorsziget, míg a harmadik iPhonenál már teljesen eltűnik, a helyét pedig a teljes kijelző mentén érzékelő ujjlenyomat-olvasó veszi át.
  • 2021: Mindhárom iPhone notch-mentes, a Face ID helyett pedig kijelző alatti Touch ID lesz.

Tény, hogy minden gyártó szeretné száműzni a notchot a készülékeiről, azonban a pletykák igencsak optimistának tűnnek. Nem túlságosan valószínű, hogy az Apple ilyen hamar kihajítaná a Face ID technológiát az arra épülő Animojikkal együtt, sokkal inkább várható egy köztes alternatíva, például – ahogyan Ming-Chi Kuo is jósolta – egy vékonyabb szenzorsziget. Mindenképpen érdekesek az ilyen pletykát, de ajánlott szkeptikusan hozzáállni az efféle hírekhez.

 

Forrás: https://imagazin.hu/2020-ban-johet-a-notch-nelkuli-iphone/

Szólj hozzá