2019. aug 21.

Szerverként hasít a 30 éves Mac

írta: Tele a Tokom
Szerverként hasít a 30 éves Mac

A Macintosh SE/30 nem éppen mai darab. 1989 januárjában jelent meg az 1983-ban debütált kompakt Mac legerősebb leszármazottjaként. Az alapmodellt 4369 dollárért (mai áron 8831 dollár, ami durván 2.5 millió forint) mérték, ám ebbe a 16 MHz-s Motorola processzor mellé mindössze 1 MB memória jutott, merevlemez nélkül. A csúcsverzió már kicsit izmosabb volt, így 4MB RAM és 80 MB tárhely jutott annak, akinek nem fájt érte a 6569 dolláros ár. A korabeli sajtó és a piac is meglehetősen jól fogadta a gépet, ami azóta a hobbisták egyik kedvencévé vált. Még popkulturális jelentősége sem elhanyagolható, hiszen olyan produkciókban tűnt fel, mint a Seinfeld, a Felhőtlen Philadelphia, a Watchmen, vagy éppen az Amerika Kapitány: Polgárháború.

Az öreg technikáért rajongó Huxley Dunsany-nek a csúcs SE/30-at sikerült megkaparintania. No persze nem 1989-ben, hanem nemrég, méghozzá a többezer kilométeres szállítástól szó szerint darabokra tört állapotban. A siralmasan festő alkatrészhalom feltámasztása már önmagában sem volt kis feladat, a férfi azonban nem állt meg ennyinél. Az az ötlete támadt, hogy megkísérli helyi hálózatba kötni a masinát, pusztán azért, hogy régi játékokat telepíthessen rá. Ennek lehetőségeit kutatva botlott bele a MacHTTP nevű szoftverbe, amely lehetővé teszi, hogy az ódon gépezet Ethernet kapcsolaton keresztül csatlakozzon az internethez. Az ilyen kihívásokat rekreációs tevékenységként űző Dunsany fejében hamar összeállt a Macről üzemeltetett honlap terve.

A kacifántos alkatrészbeszerzést és sok-sok szerelgetést követelő vállalkozás végül sikeresnek bizonyult. A kész weboldal a készítő fia után a rhyal.com nevet kapta, és többnyire bármikor böngészhető. Gazdag tartalomra azért ne számítsunk: egy lebutított képen túl néhány hasznos linket, egy régi vágású vendégkönyvet, no és egy látogatószámlálót találhatunk rajta, ami a cikk írásakor már 23.000 felett jár.

Az alkotó a Vice-nak nyilatkozva azért lerántotta a leplet némi turpisságról is. A nyugdíjas Mac ugyan szívós gép, de szüksége volt egy kis tuningra a nagy mutatványhoz. Hatalmas csalásról azért nincs szó, az SE/30 összesen 64 megabájtnyi plusz memóriát, és egy 4GB-os SD kártyát kapott a stabilabb működés érdekében. S hogy ez a működés mennyire stabil valójában? Dunsany elmondása szerint nagyjából ezer látogatónként újra kell indítani a Macet, amit hol ő, hol felesége végez el. Oké, lehet, hogy az Apple.com-mal nem birkózna meg, de azért még így sem rossz ez egy számítástechnikai fosszíliától.

Ha kedvet kaptál egy hasonló projekthez, a rhyal.com hasznos linkjei között ott az összes forrás, ami Dunsany-t is segítette. Ha viszont csak érdekelnek a régi Mac-ek, kezdésnek a Vintage Mac Museum-ot ajánljuk, ahol minden modellről találni valami érdekességet.

 

Forrás: https://imagazin.hu/szerverkent-hasit-a-30-eves-mac/

Szólj hozzá