Jelentősen nagyobb aksit kaphatnak az új iPhone-ok
Egy friss jelentés is arra az elméletre erősít rá, miszerint idén leginkább a kamerák terén javulnak majd iPhone-ok. Viszont van még egy dolog, aminél nagy fejlődés várható, mégpedig az aksi!
Az idei iPhone-okról úgy tűnhet, hogy már egyszerűen nem nagyon érkezhet több reális hír, hiszen a sajtó már igen alaposan kivesézte a lehetséges újításokat. Az viszont tény, hogy egy dologra eddig nem tértünk ki, még pedig az akkumulátorokra, melyből lehetséges, hogy nagyobb kapacitású változatokat kaphatnak az ez évi modellek. Első körben senki sem gondolna erre, ami nem is csoda, hiszen az eddigi hírek szerint a szeptemberben debütáló iPhone-ok méretei jóformán teljes egészében megegyeznek majd a 2018-as széria tagjainak attribútumaival, tehát a telepeknek is vélhetően ugyanakkor hely jut majd. Vagy mégsem?
A Digitimes nemrégiben az egyik jelentésében összeszedte, hogy mit is tudhatunk eddig a 2019-es iPhone-okról. A triumvirátus tagjai idén is ugyanazt a megjelenítőt kapják majd valószínűleg, mint a tavalyi modellek, tehát az olcsóbb változatot 6,1″-es LCD, a high-end variánsokat pedig 5,8″-es és 6,5″-es OLED kijelzővel szerelhetik. Mindhárom készülék rendelkezik majd Face ID-val, azonban az iPhone XR-hez hasonló módon, immáron vélhetőleg egyik sem kapja majd meg a 3D Touch funkciót.
Az idei modellek szíve az új generációs, minden bizonnyal A13 névre hallgató, továbbra is 7 nanométeres csíkszélességű processzor lehet. Valószínűleg idén kapunk bilaterális töltést is, mely annyit tesz, hogy a telefon vezeték nélküli módon nem csak felvenni, de leadni is tudja a töltést, lehetővé téve ezzel azt, hogy az AirPodsunkba vagy a merülő félben lévő Apple Watch-unkba néhány életmentő aksiszázalékot csepegtessünk. Egyes hírek szerint a hatalmas sikernek örvendő iPhone XR utódja további két színnel bővül majd, melyek vélhetően egy zöld és egy levendula színű árnyalatot takarhatnak.
Aki követi a híreket, annak a történet egészen eddig tiszta sor, azonban a jelentés itt kezd érdekessé válni, amikor is kitér az idei modellek akkumulátor kapacitására is, mely elsőre furcsa mód nagynak tűnik. Az iPhone XS 2 658 mAh-s, az XS MAX 3 174 mAh-s, az XR pedig 2 942 mAh-s aksival rendelkezik. Az utódok a hírek szerint – ugyenezen sorrendben – 3 200 mAh, 3 500 mAh, valamint 3 000 mAh kapacitású telepeket kaphatnak, ami ha igaz, igen nagy előrelépés, legalábbis az első két változat esetében.
Csak hogy konkrét számokról beszéljünk, mindez azt jelentené, hogy az XR utódja ugyan csak 2%-kal kapna nagyobb aksit, a high-end modellek esetében viszont szignifikáns növekedést láthatnánk, mely a kisebb változat esetén 20%-ra, a nagyobb variánsnál pedig mintegy 10%-ra rúgna. Amennyiben tényleg ilyen mértékű növekedésről lesz szó szeptemberben, akkor nagyjából azt várhatjuk, hogy mindhárom idei iPhone közel azonos üzemidővel rendelkezne, ami azért különösen jó hír, mert 2018-ban az olcsóbb változatnak ez volt az egyik legnyagobb erőssége a kedvező árazás mellett.
Jogosan merülhet fel bennünk az, hogy hogyan is lehetséges mindez, hiszen a készülékházon belüli helykihasználás jelenleg is a fizikai határait feszegeti. Több lehetséges magyarázat is lehet, például az, hogy a 3D Touch elhagyásával a kijelzők vastagsága némileg csökken. Továbbá azt is rebesgetik, hogy a Taptic Engine továbbfejlesztett verzója méreteit tekintve kissé szerényebb lehet az elődjénél, így hagyva egy kis extra helyet egy nagyobb telep számára. Nos, érdemes lehet a hírt némi fenntartással kezelni, azonban határozottan jó reményeket ébreszthet bennünk.
Forrás: https://imagazin.hu/jelentosen-nagyobb-aksit-kaphatnak-az-uj-iphone-ok/