2019. feb 20.

Nyilvánosságra került az Apple szabadalma…. az AirPowerre

írta: Tele a Tokom
Nyilvánosságra került az Apple szabadalma…. az AirPowerre

Olyan régóta ülnek a terméken, hogy a már a kapcsolódó szabadalmak védelmi ideje is lejárt. Sebaj, így legalább bepillantást nyerhetünk a technológiába!

2016. szeptember 6-án adták be azt a szabadalmi kérelmet, ami most, február 19-én került a nyilvánosságra. A hasonló szabadalmaknál általában mindig hozzátesszük a sablon szöveget: „akármilyen jó is lenne, egyáltalán nem biztos, hogy az Apple meg is valósítja a látottakat, rengeteg szabadalmat adnak be egy évben és ezeknek csak kis százalékából lesz valódi termék“. A mostani azonban más:

egy olyan terméket ábrázol, amit egész biztosan megvalósít majd az Apple.

A kérdés már csak az, hogy mikor. A fent említett két dátum között eltelt közel két és fél ugyanis láthatóan nem volt elég. Azt hiszem ennyiből már mindenki pontosan tudja, hogy miről is van szó: az AirPowerről és a hozzá kapcsolódó AirPods töltőtokról. Mindkettőt már több mint egy éve bejelentették, megvalósulva viszont nem láttuk egyiket se.

Persze az Apple a leírásban nem nevezi meg ilyen konkrétan a termékeket, de szerintem ha ránéztek az ábrára, nem fogunk összeveszni azon, hogy mit ábrázol. Azon felül, hogy persze sajnáljuk, hogy még mindig nincs AirPower, ez a szabadalom egyben jó lehetőséget kínál arra, hogy belelessünk a még meg sem érkezett termék működési elvébe.

Egy átlagos vezeték nélküli töltőpadban általában adott egy tekercs, a fogadó készülékben meg egy másik. Akkor működik jól a töltés, ha ezek megfelelő pozícióban vannak egymáshoz képest, azaz megfelelően precízen kell feltenni a töltőre a készüléket. Az Apple elképzelése egy ennél jóval szabadabb, tényleg csak „feldobom és kész“ élményt kínáló megoldás volt.

Ezt úgy érnék el, hogy mind a töltőpadba, mind az AirPods töltőtokban több, kisebb tekercset tennének. A töltőpadba konkrétan kis milliót, az töltőtokba meg kettőt, lehetőleg arra az oldalra, ahol tipikusan érintkezni fog a paddal. Ennek a megoldásnak köszönhetően sokkal nagyobb az esélye, hogy legalább az egyik tekercs ideális pozícióban lesz, így kezdődhet a töltés.

Ennek fényében már jobban érthető, hogy a pletykák szerint miért tervezési nehézségek miatt csúszik a termék. Egy dolog lerajzolni ezt az elképzelést, és megint egy másik megvalósítani tekercsestől, melegedésestől, optimális elhelyezésestől. Mindenesetre ha minden igaz most már tényleg-tényleg nem kell sokat várni, Kuo szerint 2019 első felében debütál mindkét várva-várt termék.

 

Forrás: iMagazin

Szólj hozzá