Izgalmas watchOS koncepció és kívánságlista
Jóléti körök, rácsszerkezetes dock, mindig aktív kijelző, egyedi számlapok a BirchTree kívánságlistán a júniusi watchOS frissítések előtt. Melyik tetszene a legjobban?
A BirchTree írója immár negyedik alkalommal írja meg elképzeléseit és kívánságait az új WatchOS bejelentése előtt. A vélhetően 3 hónap múlva esedékes Apple Watch szoftverfrissítés idén nem tartalmaz majd óriási változásokat (ez lesz a 6.0, és általában a páratlan főverziók hozzák a nagyobb újításokat, míg a párosak a kisebbeket), ennek ellenére kifejezetten érdekes és hasznos feature-öket találhatunk a bejegyzésben.
Jóléti körök
Ha már írtam, hogy csak apróbb változások lesznek, akkor kezdjük is a legnagyobbal, amit mi is simán el tudunk képzelni. Arra elég nagy az esély, hogy alvásfigyelő funkció érkezik majd az Apple Watch-okba. Igaz, Gurman szerint ez inkább jövőre valószínű, ennek ellenére érdekes lenne, ha az Apple a mostani körök mellett egy újabb szekcióval egészítené ki. Ebbe férne bele az alvás, illetve a meditáció, amit most a Breathe kínál.
Azt tisztán látjuk magunk körül, hogy a mostani 3 kör igenis sokakat buzdít a több mozgásra, így egy jóléti szekció valószínűleg hasonlóan pozitív hatással lehetne az emberek egészségére. Ráadásul kifejezetten passzol a mostani irányba, miszerint az Apple Watch-ot egyre inkább az egészségmegőrzés és egészségvédelem irányába fejlesztik Cupertinóban, és köthetnénk a Health apphoz.
Rácsszerkezetes dock
A mostani vertikális scrollozás helyett rácsszerkezetes elrendezésről készített rendert. Mondhatnám, hogy egy fontos változás lenne, de a dockot nem igazán használjuk az Apple Watch-on. Egyszerűen rohadt jól néz ki, és esetleg csak azért állítanám be.
Persze ez leginkább a Series 4-es órákon mutat jól, ott is a 44mm-esen, egy 38mm-es korábbi verzión kb. ilyen lenne:
Mindig aktív kijelzők
Ezt sokszor, sok helyen hallottam már: legyen olyan opció, hogy az Apple Watch kijelzője mindig aktív legyen. A mostani megoldás az enregiatakarékosság jegyében alakult ki, és eddig nagyon ragaszkodott hozzá az Apple. Ezért nem kéne alapbeállításként, el kelljen fogadni, hogy így sokat eszik az óra, de lehessen betenni turbómódba.
Egyedi számlapok
Ez is olyan téma, ami régóta rajta van a rajongók listáján. A Nike+ órák, de akár az egyedi Hermés sorozat tulajdonosai is exkluzív számlapokat is kapnak. Jó lenne, ha több cégnek, több művésznek lenne lehetősége egyedi számlapokat készíteni. Én egy kicsit tovább megyek: akár árulhatnák is az App Store-ban ezeket. A csengőhangvásárlás már a múlt, lehetne a jövő a számlapvásárlás!
Forrás. iMagazin