Szeptemberben jöhet az iPhone 11 Pro
Ahogy közeledik a szeptemberi Keynote, egyre inkább derülnek ki a dolgok az idei iPhone szériával kapcsolatban. Már-már azt hihetjük, hogy minden fontos információ kiszivárgott, azonban szinte biztos, hogy az Apple azért tartogat még meglepetéseket számunkra. Például egy iPhone 11 Prót!
A pletyka a Twitteren röppent fel a hétvégén CoinX felhasználótói fiókjából. Érdekes lehet a felvetés, hiszen láthatjuk, hogy az Apple – főleg az iPhone-ok esetében – az utóbbi időben variált kicsit a neveken. Az iPhone 6 óta rendszerint két modell látott napvilágot: a kisebb és a Plus változat. 2017-ben jelent meg harmadik modellként az iPhone X, tavaly pedig erre orientálva a vonalat a vállalat váltott a nagyobb modell megnevezésén, és a Plus nevet a Max-ra váltotta. Most akkor marad a Max változat, és lesz egy negyedik iPhone is Pro néven?
A jelek szerint nem így lesz. A MacRumors még augusztus 4-én kapott egy anonim felhasználótól érkező levelet, miszerint:
A szögletes kamerasziggettel rendelkező modell iPhone 11 Pro néven fut majd. Ez biztos.
Az oldal szerkesztői eddig nem tulajdonítottak ennek olyan nagy jelentőséget, azonban kétségtelenül gyanús, hogy már két forrás is letette a voksát a Pro elnevezés mellett. Nem is tűnik túlságosan a valóságtól elrugaszkodott ötletnek, hiszen az utóbbi időben az Apple előszeretettel alkalmazta a Pro nevet a termékpalettán, amely többek szerint kissé értelmét is veszítette.
Na, de ki is ez a rejtélyes CoinX nevű felhasználó a Twitteren? Nem tudni, ki áll mögötte, azonban az tény, hogy az utóbbi években igen nagy sikerességi rátával dolgozott. Ő volt az, aki mindenki előtt kiszivárogtatta, hogy a 2018-as iPhone-ok nevei iPhone XS, iPhone XS Max és iPhone XR lesznek. Ráadásul az iPhone 7 megjelenése előtt ugyancsak elsőként adta hírül, hogy az akkori új modellben az Apple elhagyja majd a 3,5 mm-es Jack csatlakozót.
De inkább térjünk vissza a közel egy hónap múlva érkező iPhone termékpalettára. Ha ezen hírek igazak, akkor arra következtethetünk, hogy a tavalyi módszerrel egyetemben 3 modell érkezik majd: Az iPhone XR utódja – vélhetőleg – iPhone 11R néven, az iPhone 11, és – ezek szerint – az iPhone 11 Pro. Az olcsóbb model 6,1″-es LCD kijelzővel, a high-end változatok pedig 5,8″-es és 6,5″-es OLED megjelenítőkkel jöhetnek.
Ha hagyatkozhatunk a pletykákra, akkor arra juthatunk, hogy a kerekített sarkú négyszög alakú kamerasziget csak a nagyobbik modellben kap majd helyet. Nem is tűnik rossz megoldásnak ez az Apple részéről, hiszen a renderképek alapján a kamera rengeteg felhasználónál kiverte a biztosítékot esztétikai szempontból, akik hangoztatták is, hogy amennyiben tényleg ilyen dizájn lesz, idén nem cserélik le a készülékeiket az új verzióra.
A vállalat nyilván nem szeretne ennyi felhasználót elbukni, ezért a kisebb – és egyben népszerűbb – iPhone XS utódjába lehetséges, hogy nem építi be a háromlencsés kamerarendszert. Továbbá az Apple-nél nem újkeletű gondolat az sem, hogy a kisebbik modell egyel kevesebb kameraszenzort kapjon, mint a nagyobbik változat. Ugyanígy történt ez az iPhone 7 és az iPhone 8 szériánál is.
Felvetődik egyébként az a kérdés is, hogy a vállalat az idei modelleknél vajon melyik számtípust választja majd. Régen az iPhone-ok elnevezéseinél az arab számokat használta, majd jött az iPhone X, ahol is római számmai számmal történt a típusmegjelölés. Nos, inkább arra tippelhetünk, hogy az iPhone X elnevezés a tízéves jubileumot szerette volna kifejezni, a tavalyi modellek pedig a “ráncfelvarrott” változatok lévén megtarthatták nevet, azonban idén visszatérhetnek a régi sorozatszámokhoz, és iPhone 11-ként rántják majd le a leplet az új üdvöskékről. Erre erősít rá a két szivárogtató is, és úgy tűnik az elmúlt évek viszonylatában, hogy CoinX-nek ebben mindenképpen igaza lehet.
Forrás:https://imagazin.hu/szeptemberben-johet-az-iphone-11-pro/